Hírek
MASZSZ: El a kezekkel a MOK-tól! - A szakszervezeti szövetség felszólítja a kormányt, vonja vissza a MOK szétverését célzó törvénymódosítást

A Magyar Orvosi Kamara szétverésére született törvénymódosítással ismét megszegte a kormány az Európai Uniónak tett ígéretét, hiszen az érintettekkel való egyeztetés nélkül erőből, „büntetésből” fosztotta meg jogaitól, hatásköreitől a szakmai érdekképviseletet – reagált a MOK elleni intézkedésekre a Magyar Szakszervezeti Szövetség. A MASZSZ szolidáris a MOK vezetésével és tagjaival, s az ország biztonságos betegellátása érdekében is felszólítja a kormányt, vonja vissza a kamara szétverésére irányuló intézkedéseit.

Elfogadhatatlan és ijesztő is, ahogyan a kormány lerohanta, s megpróbálta totálisan megsemmisíteni a Magyar Orvosi Kamarát mindössze azért, mert az szakmai érdekképviseletként nyomásgyakorló akciót szervezett tagjai körében – közölte a Magyar Szakszervezeti Szövetség. A kormány egyértelműen visszaélt a hatalmával, amikor egyik napról a másikra megszavaztatta a fideszes többségű parlamenttel azt a törvénymódosítást, amellyel egycsapásra megvonta a MOK jogait és hatásköreit – magyarázta Zlati Róbert. A MASZSZ-nál különösen aggályosnak tartják, hogy mindez az Európai Uniónak tett ígéretek ellenére, mindenféle egyeztetés, az érintettekkel való tárgyalás nélkül, erőből, gyorsított eljárással történt – hívja fel a figyelmet az elnök, aki hangsúlyozza, a szakszervezetek számára a párbeszéd, a konszenzusra törekvés alapvető érték és elfogadhatatlan minden döntés, amely ezek mellőzésével születik. Zlati Róber szerint ebben az országban már mindenki tapasztalhatja, a bőrén érezheti, hogy a hazai egészségüggyel komoly gondok vannak és egyre sürgetőbb a reform, a változtatás. A konföderáció álláspontja szerint egy köztestület felszámolásával – vagy annak kísérletével – nem lehet a problémákat megoldani, sőt! Az erőfitogtatásnak az a módja, ahogyan a kormány megpróbál elbánni az orvosi kamarával, újabb feszültséget gerjeszt és tovább rontja a betegellátás színvonalát is – véli az elnök.

A MASZSZ szolidáris a Magyar Orvosi Kamarával, s felszólítja a kormányt: a biztonságos betegellátás érdekében vonja vissza a kamara szétverésére irányuló intézkedéseit és adja vissza a szervezet jogait és hatásköreit.

Bekapcsolom a Klubrádiót
Kikapcsolom